Ayradnia szép rendben lerakta a ruháit, és
mintha valamit hallott volna kintről. Egy pillanatra megállt, fülelt, majd
megvonta a vállát. Úgy gondolta, ha fontos, a férfi majd elmondja neki, amikor
végzett. Megengedte a vizet, és egészen forróra állította. Belépett alá, és
összerezzent, amikor az első cseppek az érzékeny
bőréhez
értek. Hirtelen a semmiből egy emlékkép villant be neki.
Egy
sötét helyen volt, előtte halványan pislákolt a tűz.
Egy férfi
közeledett
felé, azonban nem ismerte fel a félhomályban. Fájt az arca, az oldalában pedig
émelyítő szúrást érzett. A kezét nem bírta megmozdítani, a férfi pedig egyre közelebb ért hozzá. Menekülni akart, elfordította a
fejét, mire a fickó leguggolt elé, és vizet fröcskölt az arcába.
Az amazon összecsuklott az emlék hatására a
forró víz alatt, négykézláb támaszkodott a hideg tálcán. A víz a hátára folyt,
a hő pedig lebénította
az egész testét.
Nehezen kapkodta a levegőt, újra
és újra
bevillant neki a dohos helyiség,
a tűz és
a fájdalom. Nem tudta, meddig maradt úgy, de egy
kopogás térítette magához.
– Hahó! Bent vagy még? – Connor mély hangja
zengett az ajtón túlról, a lány pedig felült. Hátratűrte vizes haját,
nagy levegőt vett, majd rekedten kikiabált.
– Igen. Mindjárt… mindjárt kész vagyok. – A
szavaival ellentétben azonban még mindig a víz alatt ült, és mereven nézett egy
pontot a szemközti falon.
– Minden rendben? – A férfi hangja
bizonytalan volt, Ayradnia pedig szinte látta, ahogy a kilincset markolássza,
és azon morfondírozik, hogy bemenjen-e.
A túloldalon Connor valóban idegesen
toporgott. A lány legalább fél órája bent volt, a víz pedig egyenletesen
zubogott. A férfi kezdett igazán aggódni, de bemenni mégsem mert. Főleg, mivel a lány
válaszolt. Ha nem kapott volna feleletet,
puszta kézzel törte volna be az ajtót.
– Persze. Nincs gond. – Ayradnia összeszedte
magát, és villámgyorsan letusolt és felvette a Connor által kikészített inget
és boxert. Kilépett, a férfi pedig alig pár lépésre állt az ajtótól. Amikor
Connor megpillantotta, kifújta a levegőt, mintha egy ideje már bent tartotta volna.
– Be akartál jönni, ugye? – tette csípőre a kezét.
Connor elkapta a tekintetét a lányról, aki elmosolyodott. Milyen édes, zavarban van…
– Csak aggódtam. Elég sokáig voltál bent. – A
férfi a kezét tördelte, még sosem érzett ilyet mintha szégyellné magát, pedig
nincs miért. Ez az ő háza,
a lány pedig a vendége, joga van tudni, mit csinál.
– Igen… nos, akkor köszönöm, hogy elhoztál az
erdőből, és
hogy itt maradhattam, és a zuhanyt is. De most megyek. Meg kell találnom ezt a
mocskot… - Connor agyában végigpörögtek a szavak, és rávágta az egyetlen
választ, amit el tudott képzelni.
– Én segíthetek! – vágott a szavába hirtelen.
– És miért tennéd? – Ayradnia megtörölte a
haját, Connor pedig leplezetlenül bámulta. A lány hátranézett, és csettintett
egyet. A férfi megrázta a fejét, és elfordult.
– Én is meg akarom találni. Azt mondtad,
veszélyben vagyok. Akkor miért téged kapott el? – Connor igyekezett logikus
érveket felsorakoztatni.
– Mi is harcban állunk a mágusokkal. Akárcsak
minden halhatatlan.
Többen vannak? Connor alig tudott valamit a
természetfeletti világról, az apja pedig nem volt túl segítőkész.
– Mármint te is…? – A vérfarkas levonta a
következtetést, amire Ayradnia bólintott.
– Amazon. – Connor elkerekedett szemmel nézte
a lányt. Ő is mágikus
lény lenne?
– És mi az a mágus? – Ayradnia szeme
elkerekedett. Ezt most komolyan megkérdezte?
– Jesszus, azt ne mondd, hogy nem tudsz a
háborúról. – Amikor Connor megvonta a vállát, Ayradnia leült az ágyra. Nagyot
sóhajtott, ahogy átgondolt mindent, amit a férfinak tudnia kell.
– Hát… ez hosszú lesz… - A férfi is lehuppant
mellé, és kíváncsi tekintettel figyelte a lányt, aki belekezdett a történet
elejébe.
Drew megállt Chloud mellett a lépcső tetején, a korlátnak támaszkodott,
és követte a vámpír tekintetét, ami egy barna hajú amazonon állapodott meg. Épp
a szőkével
beszélgetett, és egy ismeretlen nő járkált körbe-körbe. Drew biztos volt benne, hogy lemaradt
valamiről, hiszen Heat idegesen tekintgetett körbe, néhány amazon pedig feszülten ácsorgott
az ajtó közelében.
– Az ki? – bökött az új amazonra, aki
mindenkire vigyorgott, és ölelgette őket.
– A Sámánjuk. Végre ideért – mondta Chloud
egykedvűen. Látszólag nem dobta fel az új jövevény.
– Hurrá . Dimitrie-vel mi van? – Drew hasonló lelkesedést mutatott,
egyáltalán nem örült annak, hogy egyre több nő
lepi el a Kastélyt.
– Miért? – C elszakította a tekintetét a
lánytól, és a társára nézett. Drew egy darabig bámészkodott, majd megfordult.
– Nem tudom, csak furcsa – vonta meg a vállát
a fiatal Harcos.
– Ne foglalkozz vele, majd kinövi. – Chloud
újra Yarát kereste, és halkan morogni kezdett, amikor észrevette, hogy épp
Dylannel beszélget. A lány nevetett, és hátratűrte
a haját. Drew gúnyos kacaja tartotta vissza, hogy
ne rontson le a lépcsőn és
ugorjon a Harcos torkának.
– Öregem, féltékeny vagy? – Drew egyáltalán
nem rejtette véka alá, hogy mennyire jól mulat Chloud-on.
– Ki? Én? Dehogyis – csattant fel mérgesen a
vámpír.
– Aha, persze. Azért morogsz, és akarod
kicsinálni Dylan-t, mert ilyen kedved van? Tudod, ha engem… - Drew
elhallgatott, és hirtelen megfordult. Egy hang ütötte meg a fülét, és azonnal
keresni kezdte a tulajdonosát. Amikor meglátta, áthajolt a korláton. Egy
hosszú, fekete hajú amazon keltette fel az érdeklődését,
és elmélázva nézte
az apró, fémesen csillogó karikát az orrában. A lány
felnézett, és rezzenéstelen arccal emelte fel a középső ujját. C majdnem összerogyott a hirtelen rátörő nevetőgörcstől.
– Hát haver, nem jössz be neki. – A
vigyorgása akkor sem maradt abba, amikor Drew a vállába öklözött.
– Nem eszik olyan forrón a kását… - Drew még
visszanézett az amazonra, majd elindult a szobája felé.