Több, mint vér - 15. fejezet

Fél óra keresgélés után Ayradnia dühösen csapta be az előtte lévő könyvet. Connor felpillantott a mérgesen járkáló lányra.

– Ennek semmi értelme! Lehet, hogy nem is kapcsolódik ehhez az egészhez! – Legszívesebben a haját tépte volna tehetetlenségében.

– Hamar feladtad. Azt hittem, kitartóbb vagy – mondta Connor, miközben unottan lapozott egyet.

– Az lennék, ha látnám a célt. De lehet, hogy feleslegesen keresünk egy nem létező dolgot. Miközben az a mocsok tovább keresi a farkast. Vagy éppen engem.

Connor megnyomkodta az orrnyergét.

– Szerintem, ha téged akarna, nem engedett volna el.

– Mit akar ez jelenteni? – A lány csípőre tett kézzel állt meg előtte. A férfi hátradőlt a széken, és mélyen a szemébe nézett.

– Te mondtad. Az agyad segíteni akar. Ez a fickó nem véletlenül törölte ki az emlékezetedet. Mi van, ha valami olyasmit láttál, amit nem kellett volna?

– Akkor miért nem ölt meg egyszerűen? Miért vesződne holmi bűbájokkal… Bűbáj… Üst… Tűz.

Ayradnia agyába újabbnál újabb képek tódultak, a fejét fogva rogyott térdre. Connor felugrott, a lányhoz rohant, és átölelte, miközben megnyugtató szavakat suttogott a fülébe. Az amazon azonban ebből szinte semmit nem érzékelt, teste újra átélte a kínzásokat…

A férfi leült elé egy műanyag székre, és mosolyogva figyelte, ahogy Ayradnia újabb adag vért köhög fel, és köp a földre.

– Elég volt, amazon?

– Nyald.. ki… - A lány a vállába törölte a száját, a kezén lévő bilincsek mögül vékony csíkban folyt a vér a sok erőltetéstől. A férfi felnevetett, és állon vágta.

– Ki a farkas? Nem kérdezem újra!

Ayradnia rekedten felnevetett.

– Legutóbb is ezt mondtad, seggfej!

– A nevem Sadrak, korcs!

Az amazon felkiáltott.

– Istenem, megvan! Tényleg megvan! Megcsináltam!  - Örömében észre sem vette, hogy teljesen a férfire csavarodott. Zavartan elmosolyodott, és lekászálódott róla. Felpattant, és körbe-körbe futkosott a könyvtárban. Connor a fejét csóválva követte.

– Megbuggyant. Ó, te jó ég. Gondoltam, hogy van valami hiba a csajban, de… - Lemondóan pislantott a lányra, aki figyelmeztetően felemelte a mutatóujját.

– Hé! Vegyél vissza! Sadrak egy név! A mágus neve! Ó, tudtam, hogy csak magamra számíthatok, és itt van!

– Láttál valamit? – A férfi felhúzta a szemöldökét, az amazon pedig lehuppant elé törökülésben.

– Igen. Egy emlék villant fel, ahol a mágus maga mondta, hogy így hívják. – Ayradnia teljesen lázba jött, egy lépéssel közelebb jutott ahhoz a féreghez.

– És ez azért segít nekünk, mert… - Connor kérdőn nézett a lányra.

– Még nem tudom. De ez már haladás! – Semmi sem törhette le a lelkesedését.

– Igen, az! – Bólintott a férfi, és lassan közelebb hajolt Ayradniához. Mielőtt azonban megcsókolhatta volna, kopogtattak az ajtón.

– Elnézést, Uram. Kiáltást hallottam. Minden rendben? – Ayradnia felnevetett, Connor pedig rámosolygott, majd kiszólt Dorellnek.

– Igen. A lehető legnagyobb rendben. – Majd a lányhoz fordult. – Nézd, ha ez a fickó még itt van, akkor tuti, hogy felbukkant a faluban. Van kedved körbeérdeklődni… velem, a kocsmában?

– Randira hívsz? – nevetett fel Ayradnia.

– Azt hiszem. Ha a nyomozós, kikérdezős program bejön neked. – Az amazon vigyorogva bólintott.

Luminita a Kastély mögött lépett ki az erdőből, és még épp látta, ahogy Xandra és Sable beszáll egy taxiba. Megszaporázta a lépteit, el akart köszönni az amazontól. Mégis csak a társa volt. Nem is figyelte, ki van még ott, csak behajolt az ablakon, és a lányra mosolygott.

– Az istenek óvjanak, amazon! – biccentett Sablenak, Xandra pedig átölelte a nyakát.

– Téged is! Igyekszem vissza! – Luminita bólintott, majd felegyenesedett, az autó pedig elindult. Ahogy távolodtak, Xandra még integetett nekik, a lány pedig ekkor pillantott körbe. Természetesen ott volt minden amazon, a Sámán pedig egy fehér zsepivel integetett. A vámpírok már kevesebben voltak, mindössze Heat állt távolabb, egy fa árnyékában, és Morrow, Titania mellett. Luminita a szemét forgatta. Fel nem foghatta, az amazon hogy hagyhatja, hogy a pióca állandóan rajta lógjon. Bár, szemmel láthatóan élvezi a férfi társaságát. Morrow kézen fogta a lányt, és elindultak befelé. L is elindult utánuk, de Heat karon ragadta. Az amazon sziszegve förmedt rá.

– Engedj el, vagy elbúcsúzhatsz a karodtól, vámpír!

Heat jobbnak látta elengedni, de elé állt.

– Csak hallgass meg – emelte fel védekezően a kezét, amikor a lány a kardja után nyúlt.

– Nem érdekel – vakkantotta az amazon.

– Átcserélem a beosztást. – L megállt a mozdulat közben. Nem tudta eldönteni, hogy örül, vagy zavarja a bejelentés.

– Miért? – kérdezte végül.

– Mert… láttam, hogy zavar. Hogy… nem is tudom, rosszul érint. És a harcban nem ilyen társat akarok magam mellé. – A férfi burkoltan, érzelemmentes hangon közölte, hogy a lány nem elég jó neki.

– Tessék? Én vagyok a legjobb harcos! Kérdezz meg bárkit! – csattant fel Luminita.

– De amíg bizonytalan vagy magadban, nem akarlak magam mellett tudni! – Heat a fának dőlve figyelte a lányt, aki mereven a földre szegezte tekintetét. Majd hirtelen felkapta a fejét, és a vámpírra nézett.

– Ne cseréld át – bökte ki végül az amazon.

– Hogyan? – Heat ellökte magát a fától, és közel került Lumintához.

– Hallottad! Bebizonyítom neked, hogy én vagyok a legjobb! – A vámpír bólintott, a lehelete csiklandozta a lány arcát.

– Alig várom! – Majd egy félmosoly kíséretében ellépett L-től, és bement a házba. Az amazon a fának nyomta a homlokát, és mély levegőt vett. Még mindig érezte a vámpír illatát, ami teljesen leblokkolta. Talán mégsem olyan jó ötlet vele maradni…

Chloud harci szerelésben állt az ajtó előtt, Titaniára várt, akit Heat osztott mellé párnak. Amikor a gyűlésen meglátta az amazon nevét a sajátja mellett, hallotta, ahogy Morrow nagyot mordul. C feltartott kézzel fordult meg, jelezve, semmi köze a választáshoz. Chloud elővette a nyakláncát, és felcsatolta. Kezébe fogta a medált, ami Ádám fiainak jelképét ábrázolta. Egy kígyó, ami egy alma köré van tekeredve. A beavatási szertartáson kapta, hogy soha ne felejtse el, kik ellen is harcolnak. A pólója alá rejtette a láncot, amikor egy hangot hallott maga mögött.

– Te kire vársz? – Drew vidáman sétált mellé, és a falnak támaszkodott. Az ő nyakában is ott lógott egy fekete bőrszíjon ugyanaz a medál. A Harcosok csak akkor veszik fel, ha harcolni indulnak.

– A vörösre. – Drew felé fordult, aki láthatóan kerülte a szemkontaktust. A gyűlésen történt incidens után nem hirdették ki nyilvánosan a párokat. – És te?

Ebben a pillanatban jelent meg a lépcső tetején Yara, fekete pólóban, sötét nadrágban és bakancsban, a hátára pedig felcsatolta a kardját. A lány felkötötte hosszú, barna haját, és lassan lépkedett lefelé. C a vámpírhoz fordult.

– Ugye nem…? – Agyát elöntötte a zöld köd, hiszen tudta a választ.

– Bocs haver. Nem én akartam. – Drew feltartotta a kezét, pont úgy, ahogy C, amikor Morrow-hoz fordult. Nem tehet róla, egyszerűen el kell fogadni. Chloud hirtelen kezdett rokonszenvet érezni Morrow-val.

– Mehetünk? – Yara Drew elé lépett, Chloud-ra pedig rá sem pillantott.

– Persze. – Drew kinyitotta az ajtót az amazon előtt, és otthagyták a leforrázottan álló vámpírt.

– Hali! Gond van? – Titania hasonló szerelésben integetett C orra előtt, mint Yara. Morrow a lépcső tetején állt, és a korlátnak támaszkodva figyelte a párost.

– Miért téged kaptalak? Valami normálisabb is juthatott volna – fordult dühös tekintettel a lány felé. T elnyomta a kényszert, hogy átrendezze az arcát, helyette nyugodt hangon válaszolt.

– Szerintem sem te vagy az ideális partner. Ne ölesd meg magad! Hajnalban találkozunk! – Azzal kiviharzott az ajtón, erősen bevágva maga után. Mielőtt Chloud felocsúdhatott volna az újabb faképnél hagyásból, Morrow ujjai fonódtak a torkára.

– Mit mondtál neki? – A vámpír dühösen vicsorgott, szemfogai megnyúltak, készen a harcra.

– Sem…semmit. Sssajn… - Morrow agya kitisztult, és elengedte a férfit. – Kösz…

– Ne köszönd! Egyedül van kint… megint. Ha valami baja esik, élve foglak megnyúzni. – A hangsúlyból Chloud tudta, hogy a vámpír kész örömmel váltaná be az ígéretét.

– Ahhoz nekem is lesz egy-két szavam. – Heat mély hangja mennydörgésként áradt szét az előcsarnokban. – Most pedig meséljetek!

Morrow oldalba bökte Chloud-ot, aki még mindig a nyakát masszírozta. Megköszörülte a torkát, és elmesélte a történteket.

– Az istenekre! Ez az amazon nem bír nyugton maradni? Legalább mondd, hogy ittál belőle! – Heat Morrow-hoz fordult, aki megrázta a fejét.

– Azóta az este óta... nem. A vére már kiürült a szervezetemből. Mi nem vagyunk… együtt. Elég erős, hogy ellenálljon a vonzódásnak. Én bezzeg nem tudok… - szégyenkezve a saját gyengeségétől, lehajtotta a fejét.

– Akkor a nehezebb módszerrel kell megtalálnunk. – Heat megnyomkodta a halántékát. Újabb gondok. Remek. Mintha nem lenne elég bajuk így is.

– Miért? Nem bír vigyázni magára? – csattant fel Chloud, Morrow pedig rögtön támadásba lendült. Mielőtt az ökle elérhette volna a vámpír orrát, megállt. Kiegyenesedett, a kezét pedig visszahúzta. Érezte, amint Heat szinte belenyúl az agyába, és minden egyes sejtjének külön parancsot ad a megnyugvásra. Morrow vett egy mély levegőt, és Chloud-dal egyszerre mondták.

– Köszönöm. – Nem néztek egymásra. Ha Heat nem állítja le őket, valamelyikük vére már a padlón lenne. Vagy mindkettejüké.

– Ügyes fiúk vagytok. Kik vannak kint? – Heat igyekezett megtartani a vezető-szerepet, és az agya pörögni kezdett a lehetőségek után.

– Szinte mindenki – felelte Morrow.

– Helyes. Chloud, hívj fel minden csapatból legalább egy embert, hogy figyeljenek a lányra. Morrow, te pedig menj utána, hátha megtalálod – adta ki a parancsot a Vezér.

– Nem lesz baja! – Mindhárom vámpír a csilingelő hang felé fordult. Rori állt a lépcső tetején, unottan a korlátra támaszkodva.

– Honnan veszed? – Morrow egy lépést tett felé, Heat pedig észrevétlenül közelebb lépett hozzá.

– Tudom és kész. Miért kérdőjeleztek meg mindent? Hagyjátok őt. Elég nagy kárt tettetek már benne. – Majd a Sámán ellökte magát a korláttól, és visszasétált a szobájába.

– Szerinted? – Morrow a Vezérre nézett.

– A francba… Sajnálom. Azt tesszük, amit mondott. – Morrow egy hatalmas csattanás kíséretében felszáguldott a szobájába. A váza, ami épp a keze melletti kis asztalkán állt, a szemközti falon tört szét ezer darabra. Heat megdörzsölte a halántékát.

– Mint a gyerekek… Van valami újdonság, és elvesztik a fejüket. És ez rád is vonatkozik! – Mutatóujját C-re szegezte, aki némán bólintott.

– Most pedig menj járőrözni! – Utasította, a jó katona pedig engedelmeskedett. 

– Igen, főnök. – Azzal Chloud el is tűnt az éjszakában. Heat a fejét csóválva nézett utána.

– Mint a gyerekek…

Több, mint vér - 14. fejezet

– Ez meg mi? Átváltozol? – Ayradnia hangja pár oktávval feljebb csúszott, ám amikor a férfi ránézett, és szóra nyitotta a száját, hangosan felnevetett.

– Nem, dehogy… is. Most meg mi van? – Az amazon a könnyeit törölgette, úgy válaszolt.

– Nagymama, miért ilyen nagyok a fogaid?

Connor döbbenten nézett rá, aztán leesett neki. A fürdőbe rohant, és majdnem felüvöltött. Szemfoga megnőtt, és agyarként lógott ki a szájából.

– Huh… tudtam, hogy jól csókolok, de ez eddig mindent visz! – Ayradnia leült az ágyra, és nagyokat szuszogott. – Még a hasam is megfájdult…

– Hé, ez nem vicces! – Connor kijött a fürdőből, és hanyatt feküdt a szőnyegen. – Még sosem fordult velem elő ilyen. Egy csóktól beindul az átváltozás?!

Ayradnia az ágy végébe mászott, és hasra feküdt. A feje szinte egy vonalba feküdt a férfiével.

– Ha ez vigasztal… tényleg jó csók volt. De akkor sem maradhatok.

Elfogta a kísértés, hogy szavaival teljesen ellentétben újra megcsókolja, de uralkodott magán. 

– Tényleg nem érted, ugye? Az átváltozás csak akkor indul be, ha én akarom. Egyetlen egyszer volt akaratom ellenére. Amikor először lettem farkas. Azóta tudom irányítani oda és vissza. Ez egyszerűen… lehetetlen! Viszont…

– Igen? – A lány felkönyökölt, érdeklődve hallgatta Connor beszámolóját.

– Örülök, hogy élvezted! – Ravasz mosolyra húzódott az ajka, Ayradnia pedig a szemét forgatta.

– Pasik… felfordul az élete, de őt mi köti le? – A lány felkapott egy párnát és a farkas arcába vágta.

Luminita egész éjjel kint volt, és járt az agya. Tudta, hogy Heatnek van valami különleges képessége, de még nem volt ideje kikérdezni a többieket. Előkapta a telefonját, és Tempy számát tárcsázta. Amikor a lány álmos hangon beleszólt, bevillant neki, hogy talán nem mindenki virraszt hajnalok hajnalán. Nem tudta, hogy mikor ért véget a megbeszélés, vagy, hogy miről is volt szó.

– Mondd… - A Vezető hangja szinte nyöszörgött.

– Bocs. Igazából nem fontos – mondta az amazon, miután átgondolta a dolgokat.

– Ki vele, ha már felhívtál. Amúgy hol vagy? Elviharzottál se szó, se beszéd. Mi történt veled?

A fenébe! Ő akart kérdezni, most pedig kérdések áradatát kell elviselnie, és szorgalmasan válaszolgatni.

– Ne haragudj. Csak… felzaklatott az a vámpír. Már napok óta idegesít, és nem tetszett, hogy maga mellé osztott be – végül is félig igazat mondott. Az elég jó arány.

– Akarod, hogy elcseréljem? Bár… nagyon ragaszkodott hozzád. Azt hittem azért, mert a legjobbat akarja. Gondolod, hogy baj lesz vele? – Tempy ásított egyet.

– Nem, nem hiszem. Jó ez így. Majd megoldom. – Luminita mély levegőt vett, igyekezett lenyugtatni dühöngő szívverését.

– Helyes. Szóval? Miért kerestél? – A vonal túlsó felén mozgolódás támadt. L úgy tippelte, Tempy most fordult át a másik oldalára.

– Miatta… Nem tudod véletlenül, hogy mi a képessége?

A lány habozott egy ideig, végül kibökte.

– Azt hiszem, valamit csinál az érzelmekkel. Valahogy irányítani tudja őket. – Tempy nem volt biztos benne, hogy jó ötlet elmondani, nem tudta, miért kérdezi az amazon.

– Ó, a rohadék… Kösz, Tempy! Nemsokára ott leszek!

A Vezető már teljesen biztos volt benne, hogy nagyon rossz dolog volt megmondani a lánynak a vámpír képességét.

– Az istenek óvjanak… - búcsúzott el még mindig álmos hangon.

– És kerüld a mágusokat! – kinyomta a telefont, és hatalmasat káromkodott az ősei nyelvén.

Ayradnia szótlanul figyelte, ahogy a férfi szeme lassan visszaváltozik barnává, a szemfoga pedig visszazsugorodik eredeti méretűre. Connor eközben a plafont tanulmányozta, mélyen elmerülve a gondolataiban. Egyre csak a polgármesterre gondolt, és sehogy sem talált megoldást. Talán, ha csak neki mondaná el az igazat, letenne a szándékáról. Talán megbocsátana neki. Talán…

– Mire gondolsz?

A lány hangja zökkentette ki a gondolatmenetéből.

– Sok mindenre. Van egy kis gondom, és nem találom a megoldást. – Kis gond? Finoman fogalmazott.

– Tudok segíteni? – Connor rápillantott. Az amazon szemében őszinteség csillogott. Tényleg felajánlott a segítségét.

– Nem hinném. Inkább beszélgessünk a te problémádról, Még mindig nem emlékszel semmire?

Ayradnia megrázta a fejét, miközben újra és újra visszatért az agyában zakatoló hangocska, ami azt az egy szót harsogta megállás nélkül.

– Nem… vagyis… nem hiszem. Már nem tudom – vonta meg tanácstalanul a vállát.

– Ha van valami, el kell mondanod! – A férfi eltökélte, hogy mindenáron segít a lánynak.

– Sadrak – bökte ki végül.

– Az mi? – Connor felült, arca egész közel került a lányéhoz.

– Fogalmam sincs. De másra sem bírok gondolni. Az agyam valahogy üzenni akar, de nem értem. Neked sem mond semmit? – nézett fel a férfira.

– Sadrak? Hm… talán egy hely? Helység? Egy név esetleg? – Connornak halvány fogalma sem volt, így tippelgetni kezdett, hátha beugrik valami az amazonnak.

– Jó… ez jó, nagyon jó. Jó vagy! – lelkendezett a lány.

– Nem csak ebben! – A férfi sokat sejtetően Ayradniára kacsintott.

– Beképzelt farkas!

– Igen, az vagyok! Gyere, a könyvtárban utánanézünk ennek a Sadraknak! – kézen fogta a lányt, és kivezette a folyosóra.

Ayradnia ismét ámulva sétált Connor-ral, ahogy elhaladtak a különböző festmények, vázák és egyéb antik tárgyak mellett. Amikor azonban beléptek a könyvtárba, leesett az álla. A falakon végig polcrendszer volt kialakítva, rajta megszámlálhatatlanul sok könyvvel. Középen egy hatalmas, faragott asztal állt, aminek a fő motívuma természetesen a farkas volt. Néhol azonban nem látszott a minta, mert az asztalon is tornyokban álltak a régibbnél régibbnek tűnő könyvek. A lánynak az az érzése támadt, hogy nagyon csendben kell maradnia, nehogy megzavarja a könyvek álmát. Megrázta magát a furcsa gondolatra, és találomra felkapott egy könyvet.

– Ezt te olvastad? – Mutatta fel Shakespearre Hamletjét. Connor bólintott, majd helyet csinált az asztal egyik sarkán. Kihúzta a széket, a lány pedig még mindig nagy szemekkel bámult körbe.

– Mennyi könyv van itt? – Legalább ezer, úgy saccolta.

– Nem elég. Mivel kezdjük? – Ayradnia a szék helyett felült az asztal tetejére, és ismét körbenézett.

– Nem is tudom… Mondjuk egy atlasszal. Egy nagyon részletes atlasszal. Ha hely, akkor megtaláljuk, ha nem, legalább kizárhatjuk.

Connor bólintott, és célirányosan indult el az egyik polc felé. Levett három-négy könyvet, majd visszasétált az asztalhoz. Megállt a lánnyal szemben, és elvigyorodott.

– Melyik kezemet választod? – kérdezte, majd hátrarakta mindkét kezét, Ayradnia pedig utána kapott.

– Hé, nincs idő a játékra! – kiáltott fel a lány.

– Erre van! Szóval? – Játékosan ugrált előtte, de az amazon megunta.

– Jó, bal! – Ám mielőtt megkapta volna a könyvet, Connor egy csókot lopott tőle. Ayradnia meglepettségében szóhoz sem jutott, a férfi pedig nevetve nyomta a kezébe a kért könyvet.

– Jó választás! – A farkas elégedetten vigyorgott, és fellapozta a tárgymutatónál.