Több, mint vér - 19. fejezet

A következő részhez ajánlott zene: 

Elvis Presley - Jailhouse Rock

Drew Yara példáját akarta követni, megindult a lépcső felé, de valaki elkapta a könyökét. Már épp lendületből ütött volna, amikor meglátta a Sámán vigyorgó arcát. Leengedte a kezét, és nagyot sóhajtva kérdezte meg.

– Mi a gond? – Ismét a lépcső felé pillantott.

– Semmi. Mit szólnál a mai naphoz? – Rori kacsintott, és N felé bökött. Drew szíve hevesebben kezdett verni, és bólintott.

– Benne vagyok. Mit kell tennem? – kérdezte leplezetlen izgalommal.

– Semmit. Csak aludj el. Jó mélyen – kacsintott az amazon.

– És akkor hogy fogok összejönni vele? – A Sámán arrébb tuszkolta a vámpír, és suttogva válaszolt.

– Mondtam, hogy nem teljesen lesz a tiéd. De az esélyed megnő. Kell, vagy nem? – Rori úgy mondta, mintha a férfi pazarolná az idejét, és nem érne rá örökké a válaszra várni.

– Kell, hát persze! Mi… mi fog történni? – vágta rá sietve a vámpír.

– Hm… legyen meglepi! – Rori vigyorgott, Drew-t pedig nagyon rossz érzés kerülgette. – Most menj. És Drew? – Állította meg ismét a Sámán.

A férfi hátranézett.

– Tessék? – Már a lépcső aljánál volt, amikor az amazonra pillantott.

– Szép álmokat! – Roriból kitört a nevetés, ami újabb ok volt az aggodalomra a vámpírnak.

Amikor Drew eltűnt a lépcső tetején, a Sámán Dimitrie-hez lépett.

– Helló Szépfiú! Mit csinálsz napközben? – Ölelte át a férfi vállát kacéran.

– Alszok. – D elcsigázottan válaszolt. Egész éjjel egyedül volt, ugyanis a társa, Morrow a nőjét kereste. – Egy pórázt fogok a kiscsajra kötni. Akkor nem mászkál el.

– Ne morgolódj. Inkább legyél vidám! Ma megnöveljük az esélyeidet Nicky-nél! Mit szólsz? – Dimitrie szeme felcsillant.

– Végre! Mit kell csinálnom? – Alig várta, hogy az övé legyen a lány. Fantasztikus napra számíthat, ebben biztos volt.

– Neked semmit. Csak aludj – felelte nyugodtan a Sámán. Dimitrie csodálkozva nézett rá.

–Ezt most nem egészen értem… - Rori közelebb hajolt hozzá.

– Nem baj. Csak tedd, amit mondtam. – D végül megrántotta a vállát. Úgysincs más terve, úgyhogy menni fog.

– Rendben – bólintott, majd elindult a szobája felé.

– Akkor… szép álmokat! – Rori vigyorogva integetett a távozó vámpírnak.

A Sámán épp a konyhába indult, amikor Titania utána szólt.

– Sámán… beszélhetnénk? – Rori megállás nélkül válaszolt.

– Nem.

– Tessék? – Rori intett az amazonnak, hogy kövesse. T leült az asztalhoz, a Sámán pedig kivett egy nagy tál szőlőt a hűtőből.

– A kérdésedre a válaszom nem. – Bekapott egy szőlőszemet, miközben a csalódott amazont nézte.

– Ez nem igazság! Tudod, hogy veszélyben van. – Titania felpattant, és mérgesen járkálni kezdett.

– Igen. De attól még nem mehetsz utána. – Az utasítás egyértelmű volt.

– És ha szólnék Xandrának, hogy keresse meg? Akkor nem én mennék, mégis legalább lenne egy segítsége… - Titania lehalkította magát, amikor a Sámánra pillantott. Kihúzta a gyufát, nem kérdés.

– Mit képzelsz te rólam? Hogy megkerülhetsz?! – Rori kihúzta magát, és a mindig vidám, mosolygós lány helyét átvette az igazi Sámán. A hatalmas erejű, kegyetlen amazon, akit a sors választott egy egész faj irányítására.

– Hatalmasabb vagyok, mint az el tudnád képzelni! Csaták ezreiben vettem részt, és győzedelmeskedtem! Ádám fiai rettegik a nevem, erőm többszöröse a legerősebb mágusénak! És Te, apró amazon azt hiszed, hogy meg tudod kerülni a parancsomat?!

A Sámán hangja bezengte a konyhát, a poharak remegni kezdtek a polcokon. A düh, amely elöntötte a Sámánt, túlcsordult rajta, beterítve mindent a közelében. T hátralépett a kiterjedt energiamezőtől, Rori szeme pedig kezdett kifehéredni. Titania tudta, ha nem nyugtatja le a Sámánt, elszabadul a pokol. Előbányászta az agya legmélyebb zugából az egyetlen Elvis-dalt, amit ismert, és hangosan énekelni kezdett.

–  „The warden threw a party in the county jail. The prison band was there and they began to wail.”

Amikor Rori meghallotta az ismerős dallamot, mély levegőt vett, és egy pillanat alatt lenyugodott. Szeme visszaváltozott ónixra, az energiamező pedig megszűnt. T lihegve rogyott össze.

– Sss…sajnálom… - Az amazon szája nehezen mozgott, az iménti, tetemes energia ellenállás miatt úgy érezte, hogy legalább ezer kilós minden tagja. A Sámán felsegítette a földről, és leültette egy székre.

– Nincs gond. Jó volt a szám választás! – Vigyorogva bekapott egy újabb szőlőszemet, T pedig elmosolyodott.

– Azért nem volt az igazi. – Hátratűrte zilált haját, és nagy levegőket vett.

– Hát nem. De nincs még egy Király a Földön… Sajnos… - Mindketten egyszerre nevették el magukat.

Connor becsukta az ajtót, és a lányra pillantott. Ayradnia dühösen mászkált a szobában, néha-néha beleütve némelyik bútorba. Legszívesebben a kardjával kaszabolta volna a szekrényeket és az asztalokat, de az persze már Amerikában volt. Ahol neki is kellene lennie. De nem, neki itt kellett maradnia, mert egy hülye mágus itt ólálkodott egy idióta farkas miatt. Az említett személy lassan közelebb lépett hozzá, és suttogva szólalt meg.

– Nézd, tudom, hogy ez most nagyon rossz lehet neked… - Nem volt a legjobb szóválasztás, Ayradnia magából kikelve kiabált vele.

– Rossz? Rossz?! Elvették az emlékeimet! Szerinted ez mennyire lehet rossz? Ki tudja, mit csináltam vagy velem mit csináltak?

– Hé, mire célozgatsz? – Connor mérgesen nézett rá. Csak nem arra gondolt, hogy valamit is csinálna vele akarata ellenére? Hiszen másra sem vágyott, csak, hogy a lány is akarja… Majdnem hangosan is káromkodott. Még csak gondolnia sem szabad erre. Ez a lány fontosabb, mint bármi más az életében. Tehát nem tarthatja meg. Nem láncolhatja magához. Nem akarhatja, hogy a lány is akarja őt.

– Semmire, bocs. De ez a tehetetlenség megöl. Meg vagyok győződve, hogy mindez annak a féregnek a műve. Nem is akarok a legrosszabbra gondolni…

– Mégis mire? – Connor kíváncsi volt a lány elméletére is. Ő ugyanis semmi használhatót nem tudott kitalálni.

– Hogy… esetleg… nem is tudom. Hagyjuk, hülyeség. – Connor hozzá lépett, arcát kezei közé fogta, és lehajolt hozzá.

– Semmi sem hülyeség, amire gondolsz… - Ayradnia megnyalta a szája szélét. Vészesen közeledtek egy újabb csókhoz, és nem talált egy épkézláb okot sem, hogy miért ne tegye. A Hold fénye bevilágított a szobába, ők pedig csak nézték egymást. Connor mély levegőt vett, ám a lány ajkai előtt megtorpant. Ayradnia majdnem rákérdezett, hogy ez mi is akart lenni, amikor a férfi ellépett tőle és elfordult.

– Baj van? – Kérdezte aggódva.

– A Hold… átváltozom. – Connor az ablakra bámult, nehezen formálta a szavakat. Utálta beismerni a gyengeségét, márpedig ez az volt.

– Most? – Az amazon hazudott volna, ha azt mondaná, nem rettent meg, de a férfi hangja elmélyült.

– Tudom késleltetni… - Ayradnia beharapta a szája szélét.

– Mennyire? – Connor még mindig elfordulva válaszolt.

– Egy ideig. – Az amazon közelebb lépett hozzá, és maga felé fordította. Connor szeme mélyvörösben játszott, agyara pedig kilógott a szájából. Ayradnia végigsimított az arcán, a férfi pedig a tenyerébe fordította a fejét, majd hirtelen elkapta.

– De el kell mondanom valamit… Rólad. – Azt sem tudta, hogy fogjon hozzá.

– Hm? Mi van velem? – Az amazon közelebb simult hozzá, ujjait végigfuttatta Connor izmos hátán.

– Így… így nem tudom elmondani… - A lány belemarkolt a fenekébe, és végignyalt a nyakán, majd belesuttogott a fülébe.

– Akkor ne beszélj. – Ráharapott a fülcimpájára, Connor csípője pedig előrelendült. Férfiassága már mereven feszült a farmerjának, türelmetlenül várva, hogy kiszabadulhasson.

– De ezt muszáj… csak egy kicsit… hallgass meg. – Ayradnia nagyot lökött rajta, Connor pedig hátraesett az ágyra. Az amazon lovagló ülésben ráült, és széttépte a férfi fekete pólóját, majd villámgyorsan levetette a sajátját is. Connor élesen szívta be a levegőt, ahogy a hófehér mellekre pillantott.

– Úristen, tényleg el kell mondanom. – Átfordította magukat, így most ő került felülre. Ayradnia elvigyorodott, és már nyúlt is a férfi nadrágövéért. Connor felmordult, és mindkét kezét a feje fölé szegezte.

– Figyelj! Ha veled leszek… át fogok változni. – Talán finomabban is közölhette volna… Most azonban minden másodperc számított, nem teketóriázhatott sokáig.

– Tessék? – Az amazon szeme kikerekedett, és szabadulni próbált.

– Nem, nem úgy. Nem teljesen. Hosszabb lesz a fogam, és megnőnek a karmaim, de nem alakulok át. Csak… vadabb leszek. – Most viszont túlságosan finoman fogalmazott.

– Miért? – Nézett rá kérdőn a lány.

– Mert Te vagy az. – A férfi szeme különösen csillogott, Ayradnia pedig a legrosszabbtól tartva kérdezett vissza.

– Mi vagyok én? – Igyekezett nem rettegni a választól, azonban a bensőjében már sejtette a választ.

– A párom. – Connor nagyot sóhajtott, amikor bevallotta, hogy az egyetlen, akit neki szántak, pont egy amazon. Még csak nem is egy fajba tartoznak. Őrült játékot játszik velük a sors, hogy így hozta őket össze. De mit lehet tenni a végzet ellen? Nem küzdeni elsősorban. A lány azonban mégis megrettent Fortuna játékától.

Több, mint vér - 18. fejezet

Nicky és Dylan épp egy szemetes konténer mögött gubbasztott. Előttük két mágus beszélgetett zavartalanul, nem látták meg őket. A szőke vámpír biccentett az amazonnak, aki csendben előhúzta a kardját, és némán intett, hogy ő készen áll. Dylan elvigyorodott, és az ujjain számolni kezdett.

Egy… kettő… három!

A két harcos egyszerre ugrott fel, és őrült sebességgel rontott a két férfire. N meglengette a feje felett a kardját, és lesújtott az előtte álló mágusra. Amaz az utolsó pillanatban maga elé tudta húzni a pajzsát, és rögtön ellentámadásba lendült. Egy energiagömböt küldött a lányra, aki ügyes mozdulattal elugrott előle, és ismét támadt.

Közben Dylan egyre közelebb verekedte magát a saját mágusához, aki szüntelenül záporozta rá a különböző energianyalábokat. A vámpírnak sikerült mindegyiket kivédenie, vagy kitérni az útjából, majd amikor elég közel jutott hozzá, előrántotta a hatalmas kardot, és lesújtott. A mágus feje különvált a testétől, és egyszerre gyulladtak fel, majd kékes lánggal váltak porrá.

Nicky elrugaszkodott a földtől, és a levegőből hatalmasat vágott a mágusra, aki megtántorodott, és a földre zuhant. Az amazon villámgyorsan egy tőrt állított a lábába, hogy még véletlenül se keljen fel, majd lassan a fejéhez sétált, és minden szánalom vagy kegyelem nélkül lendítette meg a kardját. Meg sem várta, amíg a mágus hamuvá lesz, már Dylan-hez fordult és feltartotta a kezét.

– Szép volt, társam! – A vámpír azonban nem csatlakozott hozzá, így hozzátette. – Mi van?

– Rengeteg harag van benned – mondta komor arccal Dylan.

– Ha tőled is elvettek volna valamit, benned is ekkora lenne – vetette oda félvállról az amazon.

– Lehet. De ha nem kezdesz vele valamit, el fog emészteni, – Dylan nem akart okoskodni, de nem hagyhatta szó nélkül a lány önpusztítását. Még akkor sem, ha alig ismerte.

– Kezdtem. Nem láttad? – intett arra, ahol az előbb még a halott mágus feküdt. Mostanra csak egy kupac por maradt utána.

– De, láttam. Azért mondtam. Nem lesz ez így jó – csóválta meg a fejét a férfi.

– Hé, eddig nagyon jól bevált. Szállj le rólam! – N továbbindult, Dylan pedig feltartott kézzel követte.

– Oké, csak egy jó tanács volt.

– Én is adok egyet. – Az amazon visszafordult, és komoly arccal nézett a vámpírra. – Tartsd meg a tanácsaidat.

Víz… hideg víz… Ayradnia kinyitotta a szemét, és újabb adag folyadék zúdult az arcába. Maga elé rakta a kezét, és valaki a füle mellett kiabálni kezdett.

– Connor! Gyere, felébredt!

A lány fókuszált, és Fergus arca rajzolódott ki a szeme előtt. A csapos kezében egy üres pohár volt, és mellette a földön is sorakozott még pár darab. Ayradnia azon kezdett gondolkodni, hogy a férfi vajon vízbe akarta fojtani, vagy csak simán szomjas volt. Vagy lehet, hogy időközben hableánnyá változott? Még az is lehet, tekintve, hogy a legutolsó emléke, hogy Connorral beszélget, most meg csurom víz.

Connor a lány mellé térdelt, és két keze közé fogta az arcát.

– Minden rendben? Úgy aggódtam… - barna szeme kétségbeesetten pislogott rá.

– Sellő vagyok? – szakította félbe a lány.

– T…tessék? – Connor értetlenül nézett rá, Fergus pedig felsóhajtott.

– Szerencsétlen pára… megbuggyant… - Többen felnevettek, mire a lány akadozó nyelvvel igyekezett kijavítani magát.

– A víz miatt… Vizes vagyok. – Három poharat számolt össze idő közben, plusz még egy, ami Fergus kezében volt.

– Igen. Elájultál. Csak… fel akartunk kelteni – vonta meg a vállát Connor.

– Elájultam? – ismételte meg a lány. Annyira nem jellemző rá.

– Nem emlékszel? – Az amazon megrázta a fejét.

– Nem. A legutolsó emlékem, hogy épp veled vitatkozom, hogy nem… - elharapta a mondat végét, amikor észrevette, hogy az egész kocsma körülöttük áll.

– Hm… érdekes… Akkor ejtetted el a poharat. – Ayradnia Fergus-ra pillantott.

– Bocsi. – Elrabolja egy mágus, amnéziás lesz és tör-zúz a kocsmában. Ennél mélyebbre már nem is süllyedhet.

– Semmi gond. Connor barátainak ilyesmit nem számolok fel.

Connor felsegítette a lányt a földről, és az egyik asztalhoz vezette. Ayradnia semmit sem csinált volna szívesebben, mint mélyen aludni. Leküzdhetetlen vágy fogta el, hogy az asztalra hajtsa a fejét, és lehunyja a szemét. Olyan fáradt volt… Amint elsötétült minden előtte, újra a kínzókamrájában volt. Hallotta a férfi nevetését, érezte a fájdalmat, ami átjárta a testét. Rápillantott a mágusra, de az arcát nem látta tisztán. Mintha egy függöny lenne a szeme előtt. Azt azonban tisztán látta, hogy a nyaka érintetlen. Nincs rajta a jel!

Felpattant az asztaltól, Connor pedig épp a számlát rendezte, de odarohant a lányhoz.

– Meg van! Meg van a mocsok! Még csak egy kis kezdő! Nincs beavatva a rohadék! – Teljesen biztos volt benne, hogy egy zöldfülű vette üldözőbe. Ami viszont újabb fekete pont volt az amazonnak. Elrabolta egy beavatatlan mágus? Legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. 

– Miről beszélsz? – Connor kivezette Ayradniát az utcára.

– A mágusról. Megint láttam. És még nincs rajta Ádám fiainak a jele. A szertartás miatt van itt – magyarázta a farkasnak, aki láthatólag semmit sem értett belőle.

– Milyen szertartás? – Connor nagyokat pislogott, miközben a lány szinte ujjongott örömében.

– Hát a beavatási. Aminek a keretében meg kell ölnie egy halhatatlan lényt. De a pontos eljárást nem ismerjük. Mivel ugye még senki nem élte túl.

– Akkor… és már ne is haragudj… De miért nem ölt meg téged? – Az amazon elkomorult.

– Nem tudom… De nagyon rossz előérzetem van. Most mesélj, mi történt azután, hogy elejtettem a korsót.

Connor szóról szóra elmondott mindent, a lány pedig fel tudott volna robbanni. Újabb emlék, amit elvettek tőle. Szinte biztos volt benne, hogy ez is Sadrak műve. Nem tudta, hogyan csinálta, vagy mit csinált, de az biztos, hogy neki köze volt hozzá. Visszasétáltak a férfi kastélyába, az éjszaka pedig lassan beköszöntött. A lány felpillantott az égre. Mindjárt telihold…

Mivel hajnalodott, minden járőrpáros visszatért a Kastélyba. Rori az ajtóban állt, és mindenkit puszival fogadott. A vámpírokat szorosan megölelte, némelyiknek a fenekébe is belecsípett. Amikor T és Chloud lépett be az ajtón, Morrow megelőzte a Sámánt, és magához ölelte a lányt. Rori kemény pillantást vetett rájuk, majd megrántotta a vállát, és hirtelen szájon csókolta C-t. A vámpír meglepetten állt előtte, de a Sámán nem foglalkozott vele tovább. Lehámozta Morrow-t az amazonról, és megölelte a lányt.

– Szia, elveszett bárányka! Hát nem tudsz nyugton maradni? – dorgálta meg kedves hangon.

– Látod, Rori. Ez a sorsom. – A Sámán mindent tudóan rápillantott.

– Akarsz fogadni?  - vigyorgott, de az amazon feltartotta a kezét.

– Inkább nem. – T mosolygott, de tudta, hogy a Sámán nem a levegőbe beszél. Ha ő azt mondja, hogy esni fog, akkor jobb, ha viszel esernyőt. Akár a Szaharába is. Titaniáék mögött érkezett meg Yara és Drew. C a lányhoz lépett, szinte félrelökve Rorit. A Sámán mérgesen fújt egyet.

– Jó lesz, ha ezt befejezitek! – Hogy szavainak nyomatékot adjon, rácsapott a vámpír fenekére, és rákacsintott.

– Beszélnünk kell – fordult vissza Chloud az amazonhoz. Yara ellépett mellette.

– Ne fáraszd magad! Semmi olyat nem mondhatsz, ami érdekelne – unottan nézett rá, majd az emelet felé indult.

– Miért vagy ennyire dühös rám? Még mindig amiatt az éjszaka miatt? Ennyire nem volt jó? Vagy túl jó volt? – elkapta a lány karját, mire az amazon felcsattant.

– El ne bízd magad. Jó volt, de semmivel sem több egy átlagos menetnél. Bezzeg… - Yara elharapta a mondat végét. Ennyire mégsem akarta feldühíteni a vámpírt.

– Tessék? – C megszorította a lány karját, és magához rántotta. – Kivel voltál?

– Eressz el, vámpír! – C azonban nemhogy elengedte volna, erősen megrázta a karját.

– Felelj! – Yarában elszakadt valami. Előkapta a kardjárt, és megvágta a férfi kezét, így az elengedte. A lány tovább támadt, Chloud pedig hátrálni kényszerült. A többiek nem avatkoztak közbe, némán nézték a harcot.

A vámpír a falhoz szorult, Yara pedig a nyakához illesztette a pengét. C megadóan felemelte a kezét, a lány viszont egy apró vágást ejtett rajta. A vér vékony csíkban futott végig a fémen.

– Ha még egyszer hozzám érsz… megöllek. Világos? – C bólintott, Yara azonban újra rákiáltott.

– Nem hallom. Világos?! – Szemében olyan őrült düh kavargott, aminek jobb, ha nem állsz az útjába.

–Igen, világos. – Chloud nagyot nyelt és bólintott, majd némán nézte a kiserkenő vérét a lány kardján.

– Jó. Kurva jó. - Az amazon elrakta a kardját, és senkire sem nézve felrohant a szobájába. Rori tapsolni kezdett, a többiek pedig értetlenül néztek rá.

– Mi van? Szép befejezés volt.

A Sámán megvonta a vállát, és az ebédlő felé vette az irányt.