Több, mint vér - 25. fejezet

Sadrak épp jókor szedte össze magát. Egy hang szólalt meg a fejében, sürgetve őt.

– Minden készen áll? – Kérdezte a Mester.

– Igen, Mester. – A mágus lemondóan sóhajtott. Valahogy nem várta a találkozást a tanárával.

– Helyes. Hívj meg! – adta ki az utasítást a Mester.

– Nézd, én már nem vagyok biztos, hogy…

– Hívj meg! – A mágus összerándult és a földre esett. A Mesternek hatalma van felette. Ha nem teljesíti a parancsait, kemény büntetést kap. Hogy a szertartást elvégezhesse, meg kell hívnia egy nála idősebb, erősebb tagot.

Négykézláb tartotta magát, majd kinyögte a fájdalmas szavakat.

– Ádám nevében, meghívlak, hogy kiválassz, és beavass az igaz hívők közé. – A szobában kavarogni kezdett a levegő, a bútorok felemelkedtek helyükről. A kések és egyéb fémeszközök összekoccantak, mintha ők is rettegnék a közeledő Gonoszt. A szoba közepén egy árny bontakozott ki, hosszú, fekete csuklyája eltakarta az arcát, és egészen a földig ért.

– Fiam… – odalépett a még mindig térdelő Sadrakhoz, és levette a csuklyát a fejéről. Hollófekete haja leért egészen a válláig, hosszúkás arcát sötét keretbe fogta. Bőre világos volt, szinte fehér, szeme azonban olyan fekete volt, akár az éjszaka. Lehajolt a mágushoz, és mosolyogva kérdezte.

– Felkészültél, hogy közénk állj? – A nyakán lévő jel szinte felizzott, nyomatékot adva kérdésének. Sadrak nem szólt, csak felállt.

– Helyes. Hol vannak? – A mágus a másik szoba felé intett.

– Ott van mind a három.

– A láncok? – húzta fel a szemöldökét a mágus. Nem volt biztos Sadrakban, abban, hogy érti a dolgát.

– Mágikus kötést kaptak. Kivéve az ember. Ő úgysem tud kiszabadulni. – A Mester nem válaszolt, hanem elindult a szoba felé. Az elé táruló látványtól ismét elmosolyodott.

Ayradnia megpillantotta a belépő, fekete ruhás férfit, és a gyomra egy pillanat alatt felfordult. A fickóból csak úgy áradt a halál és rothadás szaga. Pár könnyed lépéssel átszelte a köztük lévő távolságot, és mosolyogva állt meg előtte.

– Már sokat hallottam rólad. Kitartó egy nőstény vagy, az már biztos! – Ayradnia válaszképp leköpte, mire a mágus felnevetett.

– És még szemtelen is! Élvezet lesz megölni! – Connor egyre erősödő morgása vetett véget a jókedvének. Felé fordult, és lassan közelített a farkashoz.

– Hát itt volnál te. Sokat kutattunk már utánad, de mindig megléptél. Ügyes fiú! – Elismerően biccentett, majd Randolph-hoz lépett. – Ez meg ki? Te vagy a tanú?

Sadrak válaszolt a polgármester helyett, aki rezzenéstelen arccal bámulta az előtte álló férfit. Connor rápillantott, és furcsa kifejezés suhant át az arcán.

– Igen. Jókor volt jó helyen. Illetve nézőpont kérdése.

– Engedjétek el! Ő nem ártott nektek semmit! – Connor dühösen kiabált, újra rápróbálva a láncra. A fém hangos csörgéssel jelezte, hogy még nem adja meg magát.

– Ó, ő nem is azért van itt. Mindössze végignézi a szertartást, ahogy magunk közé fogadjuk új testvérünket. – A Mester beleszippantott a levegőbe, és komoly arccal fordult Sadrak felé.

– Itt az idő. Gyújts meg a máglyát.

Ayradnia összerezzent, aggódva nézett Connorra. A férfi rámosolygott, próbálta megnyugtatni, de a lelke mélyén érezte, hogy végük van. Már csak a csoda segíthet rajtuk… Ahogy lenézett a földre, észrevett egy apró fémszálat. Ki tudja, hogy került oda, de villámgyorsan utána kapott, és a polgármester felé rúgta. A sajátját biztos, hogy nem tudná kinyitni a mágikus kötés miatt, de lehet, hogy Randolphét nem erősítették meg. A polgármester magához húzta a darabkát, és odaügyeskedte a kezéhez. Egy darabig nézegette, forgatta, majd a nyílásba dugta, és néhány másodperc múlva halkan kattant a zár. Nagy szemekkel nézett Connorra, aki az ajtó felé intett.

– Rohanjon! Most! – suttogta alig hallhatóan, de a férfi nem mozdult. Megrázta a fejét, és közelebb araszolt Connorhoz.

– Nem! Rajtam nem segíthet! Menjen! – Randolph szeme megtelt könnyel, úgy bólintott. Ayradnia is integetett neki, hogy rohanjon, ahogy bír. Legalább neki legyen esélye, így talán a szertartást is eltolják.

Amikor a két mágus elfordult, Sheridan kihasználta az alkalmat, és teljes erejéből a kijárat felé indult. Átvágott a bokrokon, kikerülgette a fákat, és igyekezett nem orra bukni. Még hallotta, ahogy a barlangban kitör a káosz.

– Ostoba! Hogy hagyhattad elmenni? – A Mester hangja mennydörgésként visszhangzott a falakon.

– Nem értem, mi történt… Rendesen meg volt bilincselve. – Dadogott Sadrak, mire Connor és Ayradnia elégedetten elmosolyodott. A lány azonban észrevett egy apró rándulást a mágus arcán. Ő volt! Ismerte fel hirtelen az amazon. Sadrak hazudott a mesterének, ő intézte így az egészen. Ayradnia majdnem hangosan is felkiáltott, mégis meg tudja menteni a mágust. De nyugodt maradt, és folytatta a színjátékot.

– Tehát elmarad a buli? A francba, pedig már úgy vártam! – Az amazon csalódottan lehajtotta a fejét, majd vigyorogva felkapta.

– Fogd be a szád, szuka! – Sadrak fenyegetően lépett elé, kezét ütésre emelte. A lány azonban kihúzta magát.

– Így könnyű, nem igaz? Ha meg vagyok kötve? Erre izgulsz, Sadrak? – Incselkedve kidomborította a mellét, és rákacsintott.

– Fogd be, csak… csak fogd be! – A mágus idegesen járkálni kezdett, a Mester pedig egyre dühösebb lett.

– Most mihez kezdesz? Nincs Tanúd! Nélküle a szertartás érvénytelen! – Ordított vele a tapasztalt mágus.

– Tudom! Megyek, megkeresem… - Sadrak megindult a kijárat felé, de a Mester megállította.

– Nem! Nincs idő! Kezdd el most!

– De akkor… nem leszek tag. Értelmetlen lenne megölni őket. – Sadrak az amazonra pillantott, aki farkasszemet nézett vele. Arcán semmilyen érzelem nem tükröződött, elszántan figyelte őket. Hátranézett a farkasra, aki elégedetten vigyorgott.

– Sosem értelmetlen megölni a korcsokat. A szertartást majd megtartjuk máskor. – A Mester hidegen elmosolyodott, miközben a két halhatatlant figyelte.

– De az rengeteg idő! – A Mester dühösen felcsattant.

– A Te hibád! Te hagytad, hogy elmenjen! Inkább itt ülsz és vársz, míg visszajön? – Ekkor elégedett nevetést hallottak az ajtó felől. Randolph állt előttük, kezében egy rögtönzött lándzsa. ami egy éles kőből és hozzá erősített fadarabból állt.

– Szóval én is kellek? – Sadrak lassan közelített felé, és bólintott.

– Ne! Menjen innen! – Ayradnia nem látta a férfit, de minden erejével próbált kiszabadulni, ahogy Connor is.

– Csak nyugalom. Nézze, magának nem kell feltétlenül meghalnia. Nem az a cél. Még megúszhatja. Tegye azt le. – Bökött a mágus a hegyes szúróeszköz felé. Randolph a kezében lévő kőre nézett, és ismét elmosolyodott.

– Tudja… én nem voltam fontos ember. Polgármester vagyok, de az igazi vezér ott van. – Connorra nézett, aki megmerevedett. A vér vékony csíkban folydogált a csuklójából, ahogy nekifeszült a fémnek. – Én igazából csak egy közvetítő vagyok. De nem most. Talán még főszerepet is kaphatok. Nélkülem nem lesz szertartás, nem igaz?

– De – bólintott Sadrak, és oldalra biccentette a fejét. Nem értette, hogy mire készül a férfi. Mögötte a Mester szótlanul állt, nem is figyelt a másik két fogolyra. Sadrak azonban látta, ahogy szabadulni próbálnak, mégsem állította le őket. Valami elszakadt benne. Már akkor tudta, amikor figyelmen kívül hagyta az ember ténykedését a fémdarabbal. Valami teljesen megváltozott, és átbillent a másik oldalra. Akarta, hogy kiszabaduljanak. Azt akarta, hogy a farkas átváltozzon, és harapja át a Mester torkát. Talán az övét is. Talán megkönyörülnek rajta, és véget vetnek ennek a borzalmas életnek.